Április 20-án, vasárnap látványos versenyekkel, értékes nyereményekkel és finom reggelivel vár mindenkit Európa legszebb és legrégebbi kerékpárpályája, a Millenáris Velodrom. A Critical Mass kerékpáros felvonulás előtt tartott rendezvény házigazdája Hajós András, Sinya, Buppa és Voxa, a belépés ingyenes.
Az év első pályaversenyén az igazolt versenyzők látványos számokban mérik össze erejüket: lesz stéher (motorvezetéses verseny), pontverseny, és a fiataloknak rókaverseny. Az érdeklődők is kipróbálhatják a kanyarokban erősen döntött pályát, és versenyezhetnek is az amatőr repülőrajtos negyedmérföldes üldözőfutamban, izgalmas nyereményekért.
A versenyeken kívül nem csak reggeli várja a látogatókat, hanem a gyerekeknek bringasuli lesz értékes nyereményekkel (többek között három kerékpárt is kisorsolnak), valamint kerékpárszerviz is várja a rászorulókat. A zenét DJ Tonya keveri a kerekek alá.
A leglátványosabb kerékpáros sportágakból is ízelítőt kapunk: lesz freestyle-, triál-, akrobatikus kerékpározás és bringapóló-bemutató.
Az érdeklődők a bringapólót - mely leginkább a lovaspólóra emlékeztet, ám ló helyett kerékpáron ülnek a versenyzők - ki is próbálhatják. Sisakot és kesztyűt hozzatok!
A pályáról délután háromkor indul a csillagtúra a Critical Mass kerékpáros felvonulás Deák téri kezdőpontjához.
Millenáris Velodrom
A Millenáris Velodrom az egyetlen hazai kerékpárpálya és egyben egész Európa legrégebbi ilyen létesítménye. 1897-ben itt rendezték az első nyilvános hazai futballmérkőzést, 1928-ban pedig a kerékpáros világbajnokságnak adott otthont. A 112 éves, Hajós Alfréd tervei alapján a húszas években átépített pálya szerdán 16 és 21, szombaton 10 és 13 óra között nyitva áll bárki előtt, a belépés ingyenes. Bár az épület kerületi védettséget élvez, a Nemzeti Sporthivatal elbonthatóként, területét magánbefektetőknek átadhatóként, hasznosíthatóként jelölte meg. Ez a magyar sport bölcsőjének pusztulásával fenyeget.
Millenáris Velodrom
Budapest, XIV. Szabó József u. 3. (a Récsei Center mögött)
Részletes program: