A Radikális Biciklisták megszerezték azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amely a Puskás Ferenc stadion és környékének hasznosítására vázol fel alternatívákat.
Minden változatban a Milli megtartása és felújítása szerepel.
Ez a megvalósíthatósági tanulmány csak az “előzetes”, a legéletképesebb három alternatívát részletesen kidolgozó tanulmányt a kormányzat még mindíg titkosan kezeli.
Fontos még a következő bekezdés is, amelyből kiderül, hogy a kormány gondolkodik a műemléki védelem megszűntetésén is:
““” A fejlesztési terület memléki környezetnek minősül, ennek következményeit a fejlesztés során figyelembe kell venni, valamint a jelenleg készül szabályozási terv elgondolásait is számításba kell venni. A védettség kettős eredet: egyrészt a fejlesztési területtel közvetlenül határos telken helyezkedik el a memlékként nyilvántartott Állami Földtani Intézet, ezért a fejlesztési terület memléki környezetnek minősül, másrészt az ingatlan tulajdoni lapja szerint az ingatlan a főváros városképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről szóló 54/1993. (II. 1.) Fv. Kgy. rendeletet alapján védett települési érték is. A fejlesztési terület védettségébl fakadóan figyelembe veend jogszabályi rendelkezések, illetve a kettős védettség feloldására irányuló eljárás részletes elemzését a jogi megvalósíthatósági tanulmány tartalmazza. ““”